Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Az apostoli nuncius az iszapkatasztrófa helyszínén

Az apostoli nuncius az iszapkatasztrófa helyszínén

Az apostoli nuncius az iszapkatasztrófa helyszínén

2010-10-09 Szombat   |   #Egyház   |   ARCHIVÁLT

dev3Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius október 9-én látogatást tett a katasztrófa sújtotta területen és találkozott a katolikus segélyszervezetek képviselőivel. A nuncius kiemelte, hogy a Szentatya képviselőjeként érkezett ide azért, hogy tájékozódjon és tájékoztassa a részletekről a Szentszéket.
A helyszínen arról számoltak be neki, hogy a vörösiszap-áradat Kolontárt érte el először, óriási pusztítást okozva. E kis faluban mintegy 30 házat érintett a katasztrófa. Volt olyan ház, amelyet majdnem a mennyezet vonaláig elöntött az iszap. Devecser városát a lakosság számarányához képest kevésbé érintette az áradat, azonban a kár itt mégis nagyobb: 300-ra tehető azoknak a házaknak a száma, amelyen végigvonult a vörösiszap. Mód Miklós plébános kiemelte, hogy az ország minden részéből kapnak a hívektől a hihetetlen mennyiségű szereteten, együttérzésen túl nagyon jelentős anyagi segítséget is – ez teszi lehetővé azt, hogy a devecseri plébánia épületében folyamatosan, a nap huszonnégy órájában információs és koordinációs szolgálat működhessen, valamint ennek révén tudnak gondoskodni a károsultak és az önkéntesek élelmezéséről is. A plébánia egyik épületében húsz család lelt ideiglenes otthonra. Innen irányítják a Katolikus Karitász tevékenységét is, amelyet Écsy Gábor országos karitász igazgató és Zagyva Richárd, a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász igazgatója koordinálnak.Juliusz Janusz érsek elmondta: megkapó látvány volt számára, hogy a katolikus segélyszervezetek – a Katolikus Karitász és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – milyen nagy erőkkel vannak jelen a helyszínen, az egész országból. Mindez jól mutatja a Katolikus Egyházban rejlő nagy lehetőségeket és segítőkészséget.
„Az a benyomásom – fogalmazott az apostoli nuncius, hogy a nagy projektek, a hatalmas gépek nem elegendőek ennek a hatalmas iszaptömegnek az eltakarítására, ezért továbbra is igen nagy szükség van az önkéntesekre, akik segítenek a legszükségesebb munkálatokban. A devecseri plébánia gyakorlatilag fogadóközponttá alakult, ahol fogadják irányítják, szükség esetén elszállásolják az önkéntes munkatársakat. Köszönettel és elismeréssel beszélhetünk erről a helyi és országos összefogásról, amely a tragédiában is megmutatja, hogy milyen nagy lehetőségeket rejt magában a Katolikus Egyház szeretetszolgálata.”
Az apostoli nuncius meglátogatta az ajkai sportcsarnokot is, ahol ideiglenesen az időközben teljesen evakuált Kolontárról érkezettek tartózkodnak. A pápai követ, aki a helyszínen együtt imádkozott a kitelepítettekkel, emlékezve 2008. októberi devecseri és kolontári látogatására, így fogalmazott: „Talán emlékeztek rá, hogy két évvel ezelőtt itt jártam, hogy felszenteljem a Jézus-ösvényt. Most azért jöttem, hogy ne csak az örömötökben, hanem a bánatotokban is osztozzak. Isten időnként próbatételek elé állítja az embert, de megadja a leküzdéséhez szükséges erőt is. Remélem, hogy találkozhatunk majd újra nyugodtabb körülmények között is.”

Magyar Kurír

A kategória cikkei

Vatikán - A gyermekek első világnapja májusban

Vatikán - A gyermekek első világnapja májusban

#Egyház 2024-04-15, Hétfő

Idén, 2024. május 25-én és 26-án Rómában fogják megtartani a gyermekek első világnapját. A Kultúra és Nevelés Dikasztériuma által támogatott..

A lelkünkkel kell látni - Iratkozz be katolikus hittanra!

A lelkünkkel kell látni - Iratkozz be katolikus hittanra!

#Egyház 2024-04-08, Hétfő

Közelednek az általános iskolákban a beiratkozás napjai: április 18-19. (csütörtök, péntek). Kedves szülők, ne feledkezzetek meg róla, hogy ekkor kell..

A pápa Urbi et Orbi üzenete: a feltámadt Krisztus egy megújult világba vezet

A pápa Urbi et Orbi üzenete: a feltámadt Krisztus egy megújult világba vezet

#Egyház 2024-04-02, Kedd

Március utolsó napján, Húsvétvasárnap délelőtt tíz órakor kezdődött az ünnepi szentmise Ferenc pápa elnökletével a Szent Péter téren, melyet..

Vatikán – Kedves fiatalok,  ti egy úton lévő Egyház élő reménysége vagytok!

Vatikán – Kedves fiatalok, ti egy úton lévő Egyház élő reménysége vagytok!

#Egyház 2024-03-27, Szerda

Öt évvel ezelőtt, 2019. március 25-én tette közzé a Szentatya az ifjúságról tartott püspöki szinódus utáni apostoli buzdítását Christus vivit –..

Ferenc pápa a szentgyónásról: Tekintsünk mindig Isten irgalmas arcára!

Ferenc pápa a szentgyónásról: Tekintsünk mindig Isten irgalmas arcára!

#Egyház 2024-03-13, Szerda

A nagyböjti időszak és főként a jubileumra készülő imaév kapcsán a pápa azt ajánlotta, hogy a kiengesztelődés szentségének bűnbánati imájáról..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Brazília - Szalézi ifjúsági fesztiválSzombathelyről Devecserért >